2017-01-30 Szekeres Ferenc 8Comment

Gyakran merül fel bennem a kérdés, hogy mitől tematikus egy társasjáték. Tudom, hogy erre nincs egzakt meghatározás, és ahányan vagyunk, annyiféleképpen fogalmaznánk meg. Mégis, néha döbbenetes különbségek vannak a szemléletmódokban.

Olvastam, hogy Michal Oracz, aki a Neuroshima Hex-et és a Theseus: The Dark Orbitot tervezte, nagyon tematikusnak érzi a saját játékait. Nyilvánvaló, hogy ő extrém mértékben benne van ezekben a világokban, és másképpen látja egy-egy lapka, kártya, faj képességeit, megjelenését. Én imádom mind a két társast, sőt a körítés is tetszik, de nem tudok rájuk másképpen gondolni, mint absztrakt játékokra. Tudom, hogy egyeseknek ez szitokszó, de az én világomban kitüntetett helye van az ilyen jellegű társasoknak.

Valakinek már annyi elég, hogy egy-egy illusztráció, idézet, színesítő szöveg megjelenjen itt-ott, és máris úgy érzi, hogy minden mechanikai elemnek van értelme, megmagyarázható, összekapcsolható a témával. Sajnos nálam ez nem működik olyan könnyen. Szeretem a szép, kifejező rajzokat, és nagyon tudom értékelni a gondos külső megjelenést, de ettől még nem érzem automatikusan azt, hogy beszippantott az adott világ. Azt is meg kell jegyeznem, hogy sokat változott ez az elmúlt 2 évben. Amikor elkezdtem komolyabban társasozni, szinte kizárólag a működésre koncentráltam, az összefüggéseket próbáltam összerakni, és a körítés tényleg csak annyi volt, hogy “barna kockát rakok ide, ezt a korongot feljebb tolom, és kiveszek 2 pénzt”. Figyelnem kellett, hogy tudatosan használjam azokat az elnevezéseket, amelyeket a tervező megálmodott. Ez valamelyik játékban könnyebb, valamelyikben nehezebb. Ott mindenféleképpen gördülékenyebben megy, ahol én tanulom meg a szabályt, utána már csak arra kell koncentrálnom, hogy a többieknek is úgy adjam tovább, hátha, aki erre fogékony, picit jobban élvezi a játékot az ilyen finomságoktól.

Lehet, hogy meglepő, de a gyerekek nagyon bele tudják élni magukat a sakkba. Pedig felnőttként mindenki egyértelműen absztrakt kategóriába sorolja, igaz? Mégis, amikor tanítom, megpróbálok mindent kihasználni, hogy közelebb kerüljön a kicsikhez, és ez igazából nagyon könnyű. Nem, nem a figurák alakja miatt, mert az iskolai készletek pont nem a legkidolgozottabbak, legszemléletesebbek közül valók. Minden figura, lépés és elnevezés között kapcsolat van, amelyeket könnyű belátni, és egy kis meséléssel egybekötve a későbbiekben sem merülnek fel értelmezési nehézségek. Amikor pedig az ember figyeli az egymással játszó gyerekeket, egyértelmű, hogy ők átélik, átérzik a sakkpartikat. Nem tudom, hogy a felnőtté válás mely pontján veszik el ennek a varázsa, de azért kár érte. A mai modern társasok többsége brutálisan fel van turbózva látványilag, mondhatni külön művészeti ág lett, és olyan játékok sokasága jelent meg, amiben a vizualitás fontosabbá vált, mint maguk a működési elemek.

Azt veszem észre magamon, hogy azokban a játékokban találom meg a tematikát, ahol logikusnak tűnik számomra egy-egy hatás. Persze ez sem túl pontosan körülírható dolog, mert a “logikusság” is elég sokszínű.

Ráadásul a sok-sok kipróbált játék után tényleg kell valami kis plusz, hogy az n+1-ediket érdekesnek találjam. Szerencsére ezt még többféleképpen el lehet érni, mert akár hangulatilag, akár mechanikailag, akár tematikailag fogékonynak érzem magam az újra, és még ha nem is a korábban tapasztalt izgatottsággal, azért érdeklődve várom az eddig még nem játszott társasokat.

Azt is fontos belátni, hogy a logika gyakran megmagyarázható, ez nem feltétlenül automatikus, de sok elem segíthet abban, hogy az ember belássa, így már világos mi miért van úgy ahogy. Erre néha vannak törekvések a szabálykönyvekben is (pl. Lewis & Clark kártyaleírásoknál), és játék közben egymásnak is segíthetünk, már ha fogékony a társaság erre, és nem csak “belemagyarázás” szaga van gondolatmenetnek. No de ennek a megítélése sem egyértelmű.

Van egy nagyon érdekes játék, a Migration. Kickstarteres projekt volt, azok közül is a kisebb volumenűek közé tartozott, bár végül is szerint pont az ilyenekre való a KS, és nem arra, hogy az amúgy is társasjátékokat kiadó cégek előrendelési rendszerként használják.

A lényeg, hogy erről a Migrationről bárki azonnal megmondhatja, hogy absztrakt játék. Kinézetileg sem akar másnak mutatkozni és szabályrendszerileg sem. Mégis annyira tematikusnak éreztem, mint még kevés játékot. Azért, mert könnyű megérteni, hogy a területfoglalások során melyik faj miképpen viselkedik, egyszerűek, de mégis érdekesek a tulajdonságok.

Ha már tematika, az is nagyon sokat segít, ha nem valami elcsépelt keretet használnak a tervezők (pl. királyság építése, gazdálkodás), mert ezek már egyre nehezebben keltik fel az érdeklődést, és még ha minden tökéletesen letisztult, összeillő is, kicsit talán hátrányban vannak az izgalmasabb témákkal szemben.

Számotokra mitől tematikus egy játék? Igénylitek egyáltalán, hogy az legyen?