2017-08-07 Szekeres Ferenc 0Comment

Aki csak felületesen olvasgatja ezt a blogot, valószínűleg az is valamennyire képben van az egyszerű, letisztult játékok iránti szerelmemmel kapcsolatban. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki szereti ezeket a jellemzőket, és nem is mindenkinek valók az ilyen játékok. Meglátásom szerint ennek, többek között, az az oka, hogy a modern társasjátékok világában ezeket sokan ódivatúnak érzik. Ehhez kapcsolódik még az “egyszerű szabályrendszer = gyerekeknek való” végtelenül káros sznobizmus. Ez a két elem nem könnyíti meg a mostani nagyon színpompás, felturbózott felhozatalban az absztrakt játékok dolgát.

Mint az élet minden területén, az előítélet a társasjátékoknál is rendkívül romboló tud lenni. És ha már szóba kerültek a gyerekek, ebben is ők tudnak igazán példát mutatni a nyitottságukkal, mert részükről egyáltalán nem kérdéses, hogy ugyanolyan érdeklődéssel fogadnak egy korongokkal, fehér papírra nyomtatott táblán játszható játékot, mint egy szép grafikával rendelkezőt. Ja, a félreértések elkerülése végett a 10-12 éves korosztály is ide tartozik, márpedig a legtöbb összetettebb társasnak is ez az alsó korhatára, szóval ezt már gyakorlatilag felnőtt kategóriának kezelik ebben az iparágban. No és mindezek mellett a srácok azt sem kérdezik meg, hogy egy-egy társas a legfrissebb esseni megjelenésekből való-e, vagy esetleg 30 éves (ami nekik kb. őskor, mert néha ilyeneket kérdeznek, hogy amikor én gyerek voltam, akkor létezett-e már a pingpong… no comment…).

Ráadásul folyamatosan születnek az újabb stratégiai játékok, amelyek nem túltolt vizualitással, vagy vaskos szabálykönyvvel operálnak. Itt van pl. a Coil, ami elég friss játék, gyakorlatilag csak 2 különböző színű ceruza kell hozzá, meg egy kis nyomtatás (esetleg matekórán meg is lehet szerkeszteni :P). Szerintem az alapkoncepció igazán remek (a két játékos együtt alakítja ki a játékteret, és egyéni döntés kérdése, hogy mikortól indul a tényleges küzdelem), és az aszimmetrikus része (más a két játékos győzelmi feltétele) is izgalmas.

A GLÜX pedig még ennél is frissebb absztrakt élményem, kimondottan új, 2016-os megjelenésű. Erről videót is készítettem:

/A felvétel elkészítéséhez a játékot a Piatnik bocsátotta a rendelkezésemre./

Nos, az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése. Sok játékban van húzózsák, ami igen szórakoztató randomizáló, de az már talán ritkább, hogy mindenkinek saját húzózsákja van a saját készletével (hirtelen a Duke, Jarl, Quarriors jut eszembe).

Nos, ez a fénnyel kapcsolatos “háttérsztori” nem különösebben simulékony, de oké, nekem belefér, hogy a szerző, kiadó ezt találta ki hozzá. Ettől függetlenül valahogy nagyon stílusosnak, karakteresnek érzem a játékot, a maga módján még talán szépnek is. Azért abban is biztos vagyok, hogy nem ilyen lenne a kivitelezés, ha nem kellene legalább valamennyire követnie a trendet.

Ez a zsákos megoldás amúgy igazán érdekes ebben az esetben, ugyanis összesen 3 fajta korong van, szóval nagyon komoly szerencséről, véletlenszerűségről nem beszélhetünk. Ráadásul pontosan nyomon követhető, hogy miből mennyi van a zsákban. És ugye még korongonként is van választási lehetőség. Természetesen az a hozzáállás is sokat segít, hogy az ember ne kimondottan egy számot várjon a húzásától, hanem úgy helyezkedjen a táblán, hogy bármit húz, az jó legyen. Én általában teljesen egyértelműen 2 fős párti vagyok az ilyen jellegű társasok esetében, de a GLÜX esetében úgy érzem, hogy több fővel is jó élményt nyújthat. Mindenféleképpen beviszem az iskolába, és teszek egy próbát, szerintem nagy siker lesz. 😉

TETSZIK

+ Egyszerű szabályok.

+ Gyors játékmenet.

+ Van mélysége, van lehetőség a fejlődésre.

+ Szép kivitelezés, minden minőségi.

+ Gyakorlatilag mindenkinek ajánlható, szerintem nagyon sok “gémer” meglepődne 1-2 lejátszott parti után, közben meg nagyi/unoka kompatibilis.

SEMLEGES

* A téma… Nem jó, nem rossz… Kicsit nehezen tudom elképzelni, hogy bárkit is ez a része fogna meg.

NEM TETSZIK

– Lehet, hogy elsőre nem gondolná az ember, de a játék alkalmas arra, hogy rengeteg időt fordítsunk egy-egy lerakás átgondolására. Persze ez inkább egyénfüggő, de amíg az elején nem nagy ügy azt a pár lépést átgondolni, később annyira megnő a lehetőségek száma, hogy az analízis-paralízisre hajlamos játékosok beragadhatnak.

– Bár a kivitelezés szerintem szép, sajnos nem túl praktikus. Ez egy olyan társas, amit tényleg érdemes lenne bedobni a táskába, hogy ha valahol pont lehetőség adódik rá, megmutassa az ember másoknak is. Az első partik nagyon gyorsan lemennek, kiváló időkitöltőnek is bárhol egy szünetben, valami egyéb tevékenység előtt, után. De ebben a formában nem túl mobilis, nagy a doboz, sok helyet foglal. Persze lehet, ha meg kisebb lenne, akkor a korongok már kényelmetlenül aprók lennének… Hát ez van, akkor nem a strandon játszunk vele. 😛

Nektek melyik a kedvenc “zsákból húzós” játékotok? Ismertek még olyat, ahol mindenkinek saját húzózsákja van?