2017-08-09 Szekeres Ferenc 1Comment

Most jöttem rá, hogy már egy hét is eltelt azóta, hogy megvolt az első kétfős szeánsz (EZ volt az a felhívás, amit néhány hete közzétettem itt), és olyan alkalom volt, ami megérdemel pár sort.

Andrással most társasoztam először, és a 4 órás játékalkalom során a következő játékok kerültek elő: Arboretum, Hive, Neuroshima Hex.

Az Arboretum számomra egy igazi különlegesség. Nagyon megtévesztő az egész. Kimagaslóan szép a megjelenés, a színek, a kártyák hátlapja mind valami kellemes harmóniát áraszt. Eközben pedig kíméletlenül konfrontatív. Ha lecsupaszítjuk a játékot, gyakorlatilag különböző színű számozott (1-8) kártyákról van szó, amelyekből mindenki egy egybefüggő tablót rak ki maga előtt olyan útvonalakkal, amelyeken “áthaladva” növekvő számértékben vannak a kártyák. Az útvonal minél hosszabb, annál jobb, ha meg még minden eleme ugyanolyan színű is, az a legjobb. Van még egy-két pontozási finomság (külön pont ha 1-essel kezdődik vagy 8-assal végződik az útvonal), de a vége a leggonoszabb, ugyanis hiába építettünk ki fantasztikus útvonalakat, az adott színhez tartozó pontozási jogot is meg kell szerezni mégpedig úgy, hogy a játék végén abból a színből nekünk kell, hogy legyen a legnagyobb érték a kezünkben. Slusszpoénként az 1-es lenullázza a 8-ast.

Szóval végig ott van az a trilemma, hogy mit rakjunk a “sétányunkba”, mit tartsunk meg a kezünkben a játék végéig, és mit dobjunk el a kezünkből (ezzel lehetővé téve, hogy az ellenfelünk megszerezze azt). Pl. simán megérheti olyan színt tartani a kezünkben, ami nincs is előttünk, csak azért, hogy az ellenfél ne pontozhassa le a saját útvonalát.

Két partit játszottunk, mind a kettő nagyon izgalmas volt, az Arboretumot jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti az ilyen jellegű minimalista, de súlyos tartalmú játékokat.

A második játékunk a Hive volt, amivel nagyon régen játszottam utoljára, és már el is felejtettem, hogy milyen komoly agymunkára készteti az embert ez a marék műanyag. Ez aztán tényleg színtiszta stratégia 0 szerencsefaktorral. Röviden most csak annyit a játékról, hogy mind a két játékos ugyanolyan hatszögletű “egységekből” álló sereggel kezd, ezek tulajdonképpen rovarok, mindegyiknek valamilyen speciális lépési tulajdonsága van, ütés nincs, és a cél, hogy a játékteret egyetlen sejtként felépítve bekerítsük az ellenfelünk méhkirálynőjét. Szerintem ez az a játék, amire nem pazarlás ellőni a zseniális jelzőt. Gyakorlatilag zsebben, kicsi táskában elfér az egész, közben pedig annyi felfedeznivalót rejteget, hogy ihaj. Mind a három játszma kiváló küzdelem volt.

Végül pedig az egyik személyes kedvencem, a Neuroshima Hex került asztalra. Itt is hatszögletű egységeket pakolgatunk a táblára, de itt aszimmetrikus a készletünk, így az ellenfelünknek más képességű katonái, akciói, moduljai vannak, mint nekünk, szóval itt egyrészt valamennyire ki kell tapasztalni minden egyes csapatot, másrészt ebben azért van némi véletlenszerűség. A seregünk lapkáit ugyanis lefordítva készítjük elő, és a körünk elején 3-at húzunk a kupac tetejéről, egyet kidobunk, kettőt pedig lerakunk/kijátszunk. Ehhez a játékhoz már összetettebb szabályrendszer tartozik, és viszonylag sok adminisztratív tevékenységet is igényel (pl. a csaták végigvezetése). A három játék közül egyértelműen ezzel játszottam már a legtöbbször, csakhogy a játszmáim 90%-a digitálisan zajlott, és most meg is tapasztaltam ennek hátrányát. Az automatizált szabálybetartás ugyanis nagyon kényelmes, de egyben ki is veszi a kezünkből az igazi kontrollt. Meglepően sokszor kellett egy-egy szabályt pontosítani a szabálykönyvből, mert olyan helyzetek alakultak ki, ahol ezek a kérdések fontosak voltak. Tableten pikkpakk megcsinál mindent a progi, és kicsit ki is kapcsolja ezt a részét a játéktudásnak, nem kell energiát fordítani pl. a csata pontos végignézésére. Emellett pedig a játékidő is nagyon másképpen alakul, mert amíg digitálisan pár perc egy teljes játszma, addig “rendesen” simán 30-45. Ebből kettő menetre futotta, szuperszorosan alakult mind a két játszma…

Hát ilyen volt az első kétfős stratégiai klubozás.

Ebben a négy órában persze benne voltak a szabálymagyarázatok is, mert azért mindent átbeszéltünk egy kicsit, biztos ami biztos alapon. Eléggé megszoktam már a 4 órás játékalkalmakat, de ez most mégis teljesen másképpen fárasztott ki. Korábban sokszor volt olyan, hogy a 4 óra gyakorlatilag egyetlen játékot jelentett, mert ha valami nehezebb, hosszabb került terítékre, annak simán lehetett 30-45 perc is a szabálytanulása, és persze egy 4 fős játék könnyen elhúzódhatott. De ezt a kétfős alkalmat sokkal intenzívebbnek éreztem, itt tényleg nem nagyon volt üresjárat, folyton figyelni, koncentrálni, tervezni, gondolkodni kellett. Köszönöm szépen Andrásnak mind a jelentkezést, mind a játékalkalmat, szuper volt! 🙂

  • András Hargitai

    Remek ismerkedés volt az absztrakt játékok világával. Köszönöm, hogy kipróbálhattam ezeket a remek társasokat! Remélem lesz legközelebb : )
    ( Annyira sajnálom, hogy az Arboretum-ot szinte lehetetlen beszerezni.. :/ )