2017-08-18 Szekeres Ferenc 0Comment

A kétfős stratégiai játékos felhívásomra másodikként Maár Gergő, azaz a Ludens blog jelentkezett. 🙂 Vele abban egyeztünk meg, hogy valami közös bejegyzésfélét is összehozunk, hát íme a kísérlet rám eső része Gergő kommentjeivel tarkítva.

Az 5 órás játékalkalom során a Tash-Kalar, a Dungeon Twister és a Hack Trick került elő. A Tash-Kalaros élményekről a Ludens blogon olvashattok IDE kattintva, itt pedig az utóbbi két játékról lesz szó.

Vannak hátrányai annak, ha valaki kicsit később csöppen bele a társasjátékok világába. Nekem minden hátrányból az fáj a legjobban, amikor egy játék már nagyon nehezen hozzáférhető, sok esetben gyakorlatilag beszerezhetetlen. A Dungeon Twister a nehezen begyűjthető kategóriába tartozik, míg a kiegészítői már inkább a lehetetlenség határát súrolják. No persze lehetne ezen hosszan keseregni, de nem érdemes, lépjünk is túl rajta.

FIGYELEM! Számomra a dungeon ebben a játékban labirintust jelent, aki ezt elfogadhatatlannak tartja, képzelje minden alkalommal oda azt a szót, ami neki jobban tetszene (pl. kazamata, útvesztő, dánzsön).

Gergő: Ó, ha tudnád, mekkora vérre menő viták folynak a szerepjátékos körökben arról, hogy mit is jelent pontosan a ‘dungeon’ kifejezés! A kazamata meg a labirintus csak egy dolog, de van erdei dungeon, víz alatti dungeon, lakás-dungeon és még minden, amit el tudsz képzelni. Kompromisszumos megoldásként abban állapodtak meg, hogy dungeon=a küldetés helyszíne.

A játékhoz tartozik egy kellemesen vázlatos történet, miszerint létezik egy mágus, akinek olyan mérhetetlen hatalma van, hogy jó dolgában már azt sem tudja, hogy mit csináljon, így teremt egy őrült labirintust, és az ott zajló küzdelmeket kristálygömbkivetítőn keresztül nézi. Igen, szóval a szórakoztatásért a játékosok, azaz mi felelünk.

Gergő: És hogyan kamerázza be az állandóan változó labirintusát? Két forgatás után a mágikus szemek fele csak a csupasz falat fogja venni…

(Feri: Hehe, erre is gondoltam, idézem a szabálykönyvet: “Once the labyrinths were complete, the Arch-Mage placed small magic crystal balls at each angle of the hallways. And in the grandest, most opulent room of his estate, he covered the walls with magic mirrors. Each of these mirrors reflects what is happening in the hallway. The Arch-Mage, comfortably settled in the center of the room, can now observe every corner of the labyrinth.“)

Speciális képességekkel rendelkező karaktereink vannak, amelyek egy része már aktívan kezd a mi alapvonalunkon, míg a többiek a labirintusban fognak felbukkanni. Ahogyan a különböző tárgyak is, amelyeket, ha ügyesek vagyunk, hatékonyan használunk fel. A labirintus teljesen felfedezetlen, mind a 8 lapka lefelé fordítva várja, hogy kalandoraink belessenek oda. Tekervényes falak, tátongó szakadékok nehezítik a haladást, és előfordul, hogy egy-egy útvonal teljesen el van zárva. No de semmi vész, minden szobában van egy szerkezet, amelyet működésbe hozva meghatározott irányba a teljes szoba elfordul. Sőt, a szobáknak mindig van egy párja is, amelyet akár távvezérelhetünk is. Így hát folyamatos változásban van a játéktér, amelyen fő célunk, hogy vagy megöljük ellenfelünk karaktereit, vagy pedig a labirintusból az ő alapvonalára juttassuk kalandozóinkat. Ezekért általában 1-1 pontokat kapunk, és 5 ponttal akár meg is nyerhetjük a játékot.

A különféle cselekvésekhez akciópontokat kell elköltenünk, amelynek egészen izgalmas rendszere van, 4 kártyával rendelkezünk, ezek 2, 3, 4 vagy 5 akciópontokat tartalmaznak. Amikor kijátszunk egyet, elköltjük a rendelkezésre álló akciópontokat, majd az ellenfelünk jön. Utána már csak a megmaradt lapok közül választhatunk egyet, és így egészen addig, amíg az összes lapot ki nem játszottuk. Ezt követően vehetjük vissza az összes kártyánkat, és újból mind a rendelkezésünkre áll. Így tehát egy ilyen ciklusban ugyanannyi akciópontja van a két játékosnak, de hogy azt milyen ritmusban használják fel, fogyasztják el, az eltérő lehet.

Minden karakternek 3 tulajdonsága van. Gyorsaság, erő és valami speciális képesség. A gyorsaság a mozgásunkat határozza meg, a speciális képességekkel pl. falakon lehet átmenni, be lehet törni kapukat, bizonyos tárgyakat lehet használni, regenerálódhatnak, gyógyulhatnak a karakterek, stb… Az erő pedig a harcnál számít. Két ellenfél csatájában ez az alapérték, és ehhez játszhatunk ki csatakártyát, ami megnöveli a harcban álló erejét… Korlátozott mennyiségű csatakártyánk van, és a kijátszás után ezeket nem is vehetjük már vissza a játszma során (kivéve a nullát).

Szóval alapvetően egyszerű, jól átlátható, könnyen alkalmazható szabályrendszerrel operál a Dungeon Twister, a győzelemhez pedig szerencséből lesz a legkevésbé szükségünk.

Gergő: A szabályrendszer jól átlátható, de a táblára sajnos ez már kevésbé igaz. Nem mondom, egy idő után rááll az ember szeme a labirintusra, de az első pár alkalommal azért kicsit többet kell gondolkodni, hogy leessen a megfelelő útvonal. Én például rendszeresen megálltam két mező vagy egy átjárható csapda határán.

Mivel Gergővel mind a ketten igen tapasztalatlanok vagyunk e játékban, nagyon óvatosan tapogatózva kezdtünk neki, csak egy-egy finom teremfelfedezés, némi mozgolódás és egy kis harácsolás. Vannak olyan körök, amik teljesen haszontalannak tűnnek (de persze közben a zseniális tervek előkészületei zajlanak :P), és vannak olyan körök is, amikor annyi minden történik, hogy ihaj. Azért azzal én sem vádolnám a játékot, hogy könnyen átlátható. 😀 Pl. a szobaforgatásoknál kimondottan szabály, hogy ha a forgatás után nem tetszik, amit látsz (azaz “uhhh, ezzel a forgatással frankón lezártam az összes útvonalamat???”), akkor így jártál, ha akarod, újabb akciópontot költhetsz a következő forgatásra. 😛 Sajnos én több ilyenbe is belefutottam, valahogy nem raktam össze a fejemben, hogy mivel is jár a forgatás (a forgatási irányról nem is beszélve), így értékes akciópontokat pazaroltam el, ami nyilván elég komoly hátrány.

A 8 karakter annyi lehetőséget biztosít, hogy képtelenség végiggondolni az összeset, így az ember belekapaszkodik egy-egy jónak tűnő terv véghezvitelébe, aztán persze majd kiderül, hogy meddig jut el a megvalósításban.

Gergő: Miután egy karaktert elbuktam, egyet meg túl hamar kivittem a labirintusból akkor jöttem rá, hogy itt bizony nincsen haszontalan karakter. Mindegyik jó valamire, a játékos feladata pedig az, hogy olyan helyre vigye őket, ahol ki tudják használni az egyedi képességüket. Lehet persze szaladni a trollal is, meg verekedni a varázslóval, de az ellenfélnek lesz annyi esze, hogy kihasználja ezeket a melléfogásokat. Egy győzelmi pont pedig ebben a játékban sok. Nagyon sok.

Na, de minek is írok bármilyen stratégiai dologról, amikor egyértelmű, hogy lövésem sincs róla…

…viszont…

…szeretném, ha lenne róla valamennyi fogalmam, és még sok-sok játszmát végig fogok játszani, hogy gyakoroljak, tanuljak, fejlődjek… Mert ez egy fantasztikus játék. Mechanikailag is kiváló rendszer, de hangulatában is. Lehet, hogy valakinek ez csak egy absztrakt játék, de szerintem meg igenis számít a tematika, a szobák, a karakterek kialakítása. Számomra nagyon egyedi hangulata van, de az is igaz, hogy olyan nagyon sok kazamatahentelős játékkal nem játszottam, egy mesélős, karakterfejlődős társas biztos erősebb e téren. Viszont nekem ez így megfelelő összetételű, pont ennyi körítés kell egy alapvetően sakkszerű játékhoz. Remek parti volt.

Gergő: Azt fontos hangsúlyozni, hogy bár benne van a dungeon szó a játék címében, ez nem egy dungeon crawler. Ez egy egyedi, absztrakt stratégia, ami az első pár kör után teljesinformációssá válik, azaz mindenki tisztában lesz mindennel, ami a játékban zajlik, gyakorlatilag kizárva a szerencse szerepét. Ez tipikusan nem az a játék, amibe bele lehet úgy ugrani, hogy majd csak lesz valahogy.

Zárásképpen pedig egy olyan játék került elő, amit a múltkor említett Neuroshima Hex-hez hasonlóan szintén többet játszottam gépen, mint a tényleges fizikai formátummal, ez pedig a Hack Trick. A gyanútlan megfigyelő talán elsőre annyit vehet észre, hogy ez egy amőba (tic-tac-toe) variáns, de ez azért nem fedi a teljes valóságot. Hekkerként kódokat fejtünk meg, és kártyák által próbálunk 3 jelölőt vagy ugyanarra a mezőre helyezni, vagy úgy, hogy az összegük 15 legyen (azaz a táblán valóban amőbaszerűen vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan kell 3 saját színű jelölőnk legyen).

Gergő: Lenyűgöző, hogy mennyire okosan van felépítve az egész játék. Süt róla a mérnöki (vagy matematikusi?) precizitás. A játéktábla egy bűvös négyzet, a lapok hátterében lévő programkód pedig gyakrolatilag a játékszabály, csak programnyelvbe átültetve.

A játékhoz mindössze 18 számkártyára van szükség, 0-5 értékek vannak, mindegyikből 3. Ujjlenyomatunkat egy lap kijátszása után tudjuk lehelyezni úgy, hogy az utolsó két szám összegét kell figyelembe venni. Lehet rabolni a másiktól jelölőt, ami arra jó, hogy azt beadva rákérdezhetsz a kezében lévő lapjainak összegére.

Lapkijátszás helyett húzni is lehet, és ha beadjuk saját jelölőnk egyikét, akkor rákényszeríthetjük a másikat, hogy lapot játsszon ki, vagy meggátolhatjuk, hogy ő kényszerítsen minket erre..

Ezek igen fontos elemek, jó pillanatban döntők lehetnek ezek az opciók. Fontos, hogy egymásra két ugyanolyan számot nem rakhatunk, továbbá, ha a kijátszott és a kézben lévő kártyák alapján tudjuk a másik játékos lapjainak összegét, akkor bizony kimondottan előnyös, ha egyértelmű, hogy mit játszhat ki, és erre még kényszerítjük is. Sok finomság van benne, ami az első néhány játék alatt nem biztos, hogy előjön.

Kiváló a számok elrendezése is, ugyanis középen az ötös háromféleképpen is kijöhet, a 3, 4, 6, 8 csak kétféleképpen, az 1, 2, 8, 9 pedig csak egyféleképpen. Így egyértelműen középen van a legtöbb konfliktus, rablás.

Gergő: Ebbe a játékba legalább négy-öt partit bele kell tennie az embernek, mielőtt véleményt mond róla. Sajnos nagyon csábító, hogy az első (elvesztett) játék után valaki rásüsse, hogy ez csak egy kártyás tic-tac-toe. Pedig nem az. Végig ott kell lenni fejben és számolni kell a lapokat amíg csak lehet. Éppen ezért nem is véletlen, hogy az első játék alatt rútul kikaptam.

Annak idején az első néhány játszmába nem hiszem, hogy annyi tudatosságot bele tudtam tenni, mint amennyit most. Ez is olyan játék, amire néhány parti után rá lehetne sütni, hogy sok a szerencse benne. Kétségtelen, hogy van, amikor nagyon könnyen összejön egy olyan kéz, amivel egyszerűbb nyerni, de van, amikor keményen meg kell dolgozni a nyerő helyzet kialakításáért, és persze az is előfordul, hogy nem tudjuk megakadályozni az ellenfél győzelmét. Szerintem ebben a kicsi dobozban nagyon-nagyon sok tartalom van, én egyre jobban tudom értékelni, szuper tervezés.

Így telt tehát a második alkalom, azt kell mondjam, nagyon örülök, hogy rászántam magam, hogy az ilyen jellegű játékokhoz lehetőségeket keressek.

Gergőnek köszönöm a játékalkalmat, kiváló küzdelem volt mindegyik játszma. 🙂

Gergő: Köszönöm, hogy kipróbálhattam ezeket a játékokat. Igazi felüdülés volt a sok worker-placement között valami igazán egyedit játszani.

ui.: Héhéhé, mi jött velem szembe a facebookon… A Hack Trick új kiadásának grafikája és komponoensei!!! Juhúúúúú!