2017-09-08 Szekeres Ferenc 0Comment

A tanévzárás és a tanévkezdés valahogy nem tud fokozatos lenni. Egyik nap még nincs elem a tennivalók listáján, következő nap már 20 virít ott. Nagy nehezen leviszem egyszámjegyűre, de nem tart sokáig, minden nap megugrik. A videózásra, írásra így már tényleg nagyon nehezen találok időt, és pl. most jöttem rá, hogy a 3 héttel ezelőtti kétfős absztrakt alkalomról nem is írtam. Csende elsők között jelentkezett az absztrakt játékos kerestetik felhívásomra, és augusztus közepén össze is jött egy játékalkalom.

A Duke-kal kezdtünk, ami nekem nagyon tetszett az első néhány játék során, de ahogy ez az esetemben sok játéknál előfordul, régóta nem került elő. Szerintem nagyon ötletes rendszer, gyakorlatilag sakkszerű játékról van szó, de nem bábuink, hanem lapkáink vannak, amelyeken rajta vannak a mozgási, ütési szabályok, aktiválás után ráadásul mindig megfordulnak, a túloldaluk pedig egészen más lehetőségeket rejt. Az, hogy a lépéseket nem kell megtanulni, lehetővé teszi, hogy még teljesen kezdők is pillanatokon belül elkezdhessék a játszmát, ugyanakkor a tudatos tervezést némileg megnehezíti az, hogy még a mozgatás előtt figyelembe kell venni, hogy a lapka megfordítása  után milyen helyzetet hagyunk a táblán. Szerencsére ez nem memória kérdése, mert egyrészt bármikor megnézhetjük a lapkáink túloldalát, másrészt a szabálykönyvben van segédlet ehhez. Van még egy izgalmas eleme, a zsákból húzás, azaz, amikor egy új lapkát hoznánk játékba, azt egy zsákból, véletlenszerűen húzzuk.

Szóval nagyon érdekes ötletek egyvelege a Duke, és a fordítgatós, zsákhúzogatós elemek mellett is kimondottan elegánsnak tartom. Elegánsnak és baromi nehéznek. Legalábbis nekem nem könnyen áll össze a fejemben egy-egy állás, de közben meg nagyon élvezem. Azért itt is komoly mélységeket érzek, aminek a feltárására biztosan nem néhány játék alatt kerül sor. Én pl. ebben a két játszmában azt próbálgattam, hogy a lehető legkevesebb egység behozatalával próbáljam kialakítani a számomra kedvező helyzeteket… Nem sok sikerrel. 😛

A következő a Kahuna volt, amivel kapcsolatban mindig a kevés szeretetet kapó mostohagyerek érzetem van, mert valahogy sohasem kapja meg a neki járó törődést. Szerintem fantasztikus játék, de persze ehhez az is hozzátartozik, hogy én nagyra értékelem az “egyszerű de nagyszerű” kategóriát. Meg az is hozzátartozik, hogy nem tudom eldönteni, én látok-e többet bele, mint kellene, vagy mások túl keveset. 🙂

Ez egy kártyavezért társasjáték, amiben hidakat építünk szigetek között, és ha egy szigetre építhető hidak közül megépítettük több, mint a felét, az adott szigetet is mi uraljuk. Nagyon jópofa az egész, mert egy-egy jól elhelyezett híddal az ellenfelünk hídjai leesnek, és többször láncreakciók alakulnak ki. Szóval elég feszült építkezés zajlik, és persze, kártyákról van szó, nyilván van benne némi szerencse. Bár nyílt talonból húzhatunk, elfogadom, ha valaki szerint erősebb a taktikai jellege, mint a stratégiai. Én viszont úgy érzem, hogy ha nem is végletekig kiszámítható, de azért elég jól tervezhető (igen, az is, hogy hol tudnak bedönteni minket).

A következő játszmánknak a Tatsu volt a főszereplője, ami olyan szempontból is érdekes, hogy bő egy évvel ezelőtt az volt az első videó, amit készítettem.

Ez az:

Már akkor is tetszett nekem a játék, de azóta kimondottan megszerettem. Gyors, élvezetes. Nem olyan zseniális, mint a szerző (John Yianni) egy másik játéka, a Hive, de szerintem szuperül sikerült ez a Backgammon hagyományokra épülő modernebb megközelítés.

Végül még egy Kahunára maradt időnk, és összességében nagyon jó kis játékalkalom volt, köszönöm szépen Csendének! 🙂