2017-09-13 Szekeres Ferenc 0Comment

Mindig extra figyelemmel, várakozással követem azokat a játékokat, amelyek Dorsonczky József műhelyéből kerülnek ki. Nagyon szeretem azt a vonalat, amit ő képvisel, társasai a klasszikus absztrakt, kártyás hagyományokat menti át mai környezetbe finom mechanikai megoldásokkal fűszerezve.

Amikor tavaly megjelent a Sponsio, amint lehetett, ki is próbáltam. Sőt, már kb. 1 évvel ezelőtt tervbe volt véve, hogy készítenék videót róla, de ez végül elmaradt.

Most viszont elkészült:

/A felvételhez a játékot a Gémklub bocsátotta a rendelkezésemre./

Legalább a 4. alkalom, hogy a Sponsio szabályait mondom el, és még mindig nem megy olyan szépen, gördülékenyen, mint ahogy szeretném. Viszont legalább teljesnek tűnik (persze csak a plusz feliratozásokkal). 🙂 Elsőre amúgy kicsit tömény lehet, sok dologra kell figyelni játék közben, de ahogy lenni szokott, már az első 1-2 forduló után összeáll az egész.

És persze tetszik. Tetszik, pedig alapjáraton nem feltétlenül sorolnám a kedvenceim közé a fogadást. Az ütésvivést mondjuk amúgy is szeretem, de a Sponsioban ez sem hagyományos szerepű, hiszen mire eljutunk eddig a fázisig, már jó sok információval rendelkezünk, nem csak a kiterített lapok miatt, hanem mert az ellenfelek fogadásai is elég jó támpontot adnak arra vonatkozóan, hogy milyen lapok lapulhatnak a kezekben.

Nekem nagyon tetszik, hogy ennyi mindenre lehet fogadni (sőt az is, hogy van lehetőség arra is, hogy ne fogadjunk), és szuper, hogy a pontosabb vállalások szorzója nagyobb. A sorozatban megnyert fogadások sávja is igazán izgalmas, én nem emlékszem, hogy más játékban találkoztam volna ilyennel. A sorozatok pénzre váltása már többször jól jött, mert azzal meglett a szükséges győzelmi mennyiség, de a 9-es mezőig még nem sikerült eltolnom a jelölőt.

Jó cél lehet a következő partira. 🙂

TETSZIK

+ Nagyon jó a sok fogadásfajta.

+ Az, hogy folyamatosan újabb információkhoz jutunk izgalmassá, érdekessé teszi a döntési helyzeteket.

+ Nincsenek előre kijelölt célok, a kezünk alapján kell meghatároznunk, hogy mi lesz a legjobb taktika, 0 ütés elvitele pont ugyanannyira jövedelmező lehet, mint az összes elvitele.

SEMLEGES

* Ahogy látszik, a videóban is kicsit bizonytalan vagyok, hogy hova teszem a pénzeket. Szerintem a táblán kijelölt hely nem a legpraktikusabb erre vonatkozóan, lehet, hogy a legjobb lenne alatta tartani… Nem nagy gond, de nekem valahogy nem működik a tábla erre a funkcióra.

NEM TETSZIK

– Az illusztrációk nem igazán az én világom. Számomra kicsit furcsa ez az emberábrázolás. Mivel játék közben úgyis csak a színeket, számokat nézem a kártyákon, egyáltalán nem zavaró, de nem az a kategória, amit azért kezd el nézegetni az ember, hogy gyönyörködjön benne.