2017-09-15 Szekeres Ferenc 0Comment

Múlt héten a kétfős absztrakt stratégiai játékok sorozat újabb (negyedik) része következett, ezúttal Tamással, főszerepben a Lord of the Rings: The Confrontationnel és Theseus: The Dark Orbittal.

A Lord of the Rings: The Confrontation alapjait tekintve leginkább a Strategohoz hasonlít. A Strategoban számozott egységeink vannak, csak mi látjuk az erejüket, rohangálunk a pályán, és ha ellenséges figurával találkozunk, összehasonlítjuk az erőnket, alapvetően az erősebb győz, a másik lekerül a tábláról. Persze van még 1-2 finomság (bomba, konkrét magas számot ütő alacsony értékű egység), de nagyjából ennyi, aki megtalálja az ellenfél zászlóját, nyert.

A Confrontationban ezeket alapul véve Knizia a Gyűrü szövetsége és Mordor összes karakterének egyedi képességet adott az erejüket képviselő szám mellett, a csatáknál pedig nem csak ez utóbbiak összehasonlítására van szükség, hanem kártyát is ki kell játszanunk, amelyekkel vagy az erőt növelhetjük adott értékkel, vagy pedig valamilyen esemény megy végbe (pl. visszavonulás, önfeláldozás, stb.). A haladás (és a játékidő kordában tartása) egyszerűen lett megoldva, a körünkben kötelező egy figuránkkal előre lépni. Ennyi. 🙂 Ha a Gyűrűhordozó beér Mordorba, nyert, ha pedig meghal, akkor nem. 😛 A sötétség seregei úgy is győzedelmeskedhetnek, ha három egység eljut a Megyéig. A 9 karakter ráadásul kétoldalas, így a klasszikus változat mellett az FFG kiadó berakott egy variánst is új karakterekkel, kártyákkal, győzelmi feltételekkel.

Ez egy kiváló játék, jó része egészen sakkszerű (főleg amikor már tudjuk egy-egy ellenséges figuráról, hogy ki is az, meg a kézben maradt kártyák is köztudottak), másrészt viszont a döntési helyzetek annál árnyaltabbak, mintsem minden kiszámolható legyen. Nagyon agyalós, nagyon feszült hangulatú játék a Confrontation, és az absztrakt jellege ellenére egészen tematikus ízt adnak neki a karakterek testhezálló képességei.

A Theseus: The Dark Orbit ennél jóval összetettebb szabályrendszerű játék, bár az alapok itt is viszonylag egyszerűek. Az űrben vagyunk, szektorok között rohangálunk egységeinkkel, ahova belépünk, ott csapdák várhatnak ránk, használhatjuk a telepített kártyáinkat, a szektor speciális képességét, majd újabb kártyák telepítésére van lehetőség. Ennyi egy kör, jön az ellenfelünk. 4 faj közül választhatunk, és egymás gyilkolása mellett adatgyűjtési  győzelmi feltétel is szerepel két népnél.

A mozgás a közismert mancalából/kalahából származik, egy korongunk annyit kell lépjen, amennyien abban a szektorban tartózkodnak, ahonnan indul, de ez a későbbiek során telepített kártyákkal változhat (pl. szektor átugrása, vagy külön megállási lehetőség).

Erősen aszimmetrikus játékról van szó, és bár a fajok kártyái között van némi átfedés, jelentős eltérések vannak mind a lehetőségekben, mind játékstílusban. A Theseust és a Neuroshima Hexet szerzőjük (Michal Oracz) összeköti, és bár a játékmenet teljesen eltérő, jellegét tekintve mégis van rokonság a két játék között. Véleményem szerint mind a kettőt csak kettesben érdemes játszani. Technikailag lehet többen is, de olyan mértékű változások mennek végbe a játéktéren két körünk között, hogy hármasban, négyesben gyakorlatilag nincs is min gondolkodni addig, amíg újra sorra nem kerülünk, és a legkevésbé sem számolhatunk azokkal az állapotokkal, amiket a körünk végén az asztalon hagyunk. Így én mind a két játékra úgy tekintek, hogy a dobozban 4 sereg van 2 fő számára, ami alapjáraton is komoly újrajátszhatóságot biztosít, de persze meg lehet venni a kiegészítőket is. 😛

Köszönöm Tamásnak, remek játékalkalom volt, két olyan játék került asztalra, ami tényleg nagyon kiváló, de eddig gyakorlatilag csak porosodott a polcon.