2017-10-11 Szekeres Ferenc 0Comment

Bár nem nevezném magamat tapasztalt vagy jó Mancala játékosnak, azt azért el kell ismernem, hogy viszonylag sokat játszottam vele. Elsősorban gyerekekkel. Szerintem nagyon jó absztrakt játék, általában első osztályban tanítjuk, nagy sikere szokott lenni. A Mancalának, vagy más néven Kalahának, az a lényege, hogy két sorban gödröcskék helyezkednek el, és mindegyikben ugyanannyi babszem, kavics, vagy ami tetszik helyezkedik el. A körünkben fel kell venni egy saját oldalunkon lévő gödörből az összes kavicsot, és egyesével potyogtatva el kell indulni szépen a bemélyedések mentén. Ha a szélén lévő házunkba tudjuk bepottyantani az utolsó kavicsot, újra mi következünk. A potyogtatást, illetve azt, hogy gyakorlatilag annyit kell lépni, amennyi elem a kiindulási mezőn van, több társasjáték is hasznosította, ezek közül próbáltam is néhányat, pl. Theseus, Five Tribes, Finca… és valami miatt az Istanbulnál is, ha csak halványan is, bevillan ez a párhuzam.

Mutatom:

/A felvétel elkészítéséhez a játékot  a Piatnik bocsátotta a rendelkezésemre./

Nos, már a videó hosszából is látszik, hogy nem ezzel kell a társasszűzeket beavatni. Nem a nehézsége, hanem az előkészületek, illetve a szabályismertetés hossza miatt. És némi társasjátékos tapasztalat sem árt ahhoz, hogy gördülékenyen menjen le az első parti. Nem véletlen, hogy annak idején a Kennerspiel des Jahres kategóriában szállt ringbe. Ezt az összetettebb társasoknak nyitották, és az Istanbult 2014-ben nyertesként hozták ki. Na nem mintha ez fontos lenne, de ettől még tény. 🙂

Én személy szerint nagyon szeretem az Istanbult, és örültem, amikor megjelent magyarul. Persze újra lehetne kezdeni a filozofálást a nyelvfüggőségről, de egyrészt részemről ezt a témát eléggé kiveséztem ITT, másrészt a helyszíneknek van nevük, és ha a funkciót tekintve valóban nyelvfüggetlen játékról is van szó, a hangulatát tekintve nem. Ráadásul megjelent hozzá magyarul az első kiegészítője is, ami viszont szöveget tartalmazó kártyákkal van tele. Szóval még a fanyalgók is engedjenek meg maguknak nyugodtan egy félmosolyt. 😛

No de visszatérve az Istanbulhoz… Szerintem kimondottan jól sikerült társas lett. Látványos, változatos, kellemesen összetett, jól tervezhető, és a játékosok közötti interakció is érdekes az egymásnak fizetésekkel, illetve magával az egész rubinok utáni versengéssel.

Én nagyon szívesen játszom vele, és Anett is kedveli. A semleges segédes variánssal kettesben is remek móka, jó szívvel tudom ajánlani a kipróbálását.

TETSZIK

+ A kivitelezés igényes, szép.

+ Nagyon jól működik a segédek “potyogtatása”, felvétele, érdekesek a döntési helyzetek, jól tervezhető, a játékosok közötti interakció izgalmas.

+ 2-4 fő között remekül működik, az ötfősségről pedig csak azért nem tudok nyilatkozni, mert 5 fővel maximum partijátékokat játszom. 😛

+ A moduláris játéktér minden játékban más helyzeteket teremt.

SEMLEGES

* Maga a téma nem ragad magával. Nem képzelem bele magam a kereskedők bőrébe, és bár a helyszínekhez tartozó nevek és akciók között van összefüggés, az Istanbul inkább a hagyományos eurós téma/mechanika viszonyt képviseli.

* A szabályok egyszerűek, de egyszerre azért sok, mert végül is 16 helyszín akcióját kell megjegyezni, és persze ott vannak még a kártyák is. Tényleg nem tudnék olyan elemet mondani, amit nehéz megérteni, de egy rutintalan játékosnak elsőre mindent fejben tartani komolyabb feladat lehet. Szerencsére van jó kis segédlet. 🙂

NEM TETSZIK

– Egy kicsit talán több a ki- és elpakolás, mint amit én ideálisnak tartanék. Tudom, sokaknak nevetséges szempont az ilyesmi, de amikor az ember nagy nehezen belepréseli az estéibe a játékalkalmakat, akkor bizony a kicsit is számíthat. Ez persze a rutinnal (no meg ha a játékostársak besegítenek) javulhat.