2017-11-15 Szekeres Ferenc 0Comment

Sokszor belefutottam már a Kelley & Mayer kiadványaiba, de eddig valahogy sohasem játszottam eggyel sem. Az ő játékaik kimondottan gyerekek számára készülnek, és valójában engem most kezdett el érdekelni ez a világ, mert bár az iskolában sokat játszom gyerekekkel, ott nem feltétlenül gyerekjátékokat használunk, inkább hagyományos jellegű absztrakt társasokat. A most következő két játékhoz Boglárka még kicsi, de 2-3 év, és mehet. 🙂

Mutatom a Coloradot:

Azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem ez egy remekül sikerült játék. Több olyan elem van benne, ami már sok társasból ismerős lehet, ezek elegánsan, könnyen érthetően lettek beépítve, és alap szinten olyan fogalmakat vezethetnek be, mint pl. a területszerzés, többségi birtoklás. Nyitott sorból lehet lapot húzni, ami nyilvánvalóan tervezhetőbb játékmenetet eredményez, mintha vakon húznánk egy pakliból, szóval remek egyvelege ez a modernebb mechanikáknak, azt is mondhatjuk, hogy gyerekjáték szinten összetettebb társasról van szó. Nekem a háromszögletű területek nagyon tetszenek, ahogyan az is, hogy így egy házunk 6 mezővel is szomszédos. Még a látványvilága is jó a táblának, és a rákerülő lapkáknak, farmoknak, teheneknek. Ettől kicsit sajnos elüt a kártyák grafikája, azok felnőtt szemmel (legalábbis számomra) nem annyira vonzók. Összességében nekem nagyon tetszik a Colorado, szerintem jól sikerült darab, bőven van benne felfedeznivaló a gyerekek számára, és mivel felnőttként is szórakoztató, inkább mondanám családi játéknak, mint kimondottan gyerekjátéknak.

A másik játék viszont egyértelműen a régebbi vonalat képviseli, ez a Túl az Óperencián.

Mutatom:

Én nem vagyok rosszul a “dobsz és lépsz” típusú játékoktól, szerintem a gyerekeknek igenis kell találkozniuk ilyen jellegű társasokkal, és jó, ha erre vannak alternatívák a Ki nevet a végén? helyett. A Túl az Óperencián egyértelműen ebbe a kategóriába sorolható, és szerintem az esetében azt kell megvizsgálni, hogy mennyivel ad többet az említett 1500 évnél is régebbi játékhoz képest. Felnőttként nyilvánvalóan a döntési helyzetek kérdése merülhet fel. A Túl az Óperencián esetében gyakorlatilag 2 elemnél ismerhető fel döntési helyzet, a hétmérföldes csizma és a sárkány dobásánál. Ha már van bármilyen tárgyunk, akkor nyilvánvaló lesz a választás a hétmérföldes csizmánál is, egyértelmű, hogy a kulcsokra hajtunk. A sárkányokat pedig nem olyan fontos visszaverni addig, amíg be nem jutunk a kastélyba, így nem is fájó, ha emiatt visszakerülünk a kezdőmezőre. Szerencsére egymást nem ütjük ki. Szóval alapvetően nincs olyan sok döntési helyzet a Túl az Óperenciában, egyértelműen a “dobunk és utána meglátjuk, hogy mi lesz belőle” vonalat képviseli, de azért egy (számomra) érdekes eleme mégis van, ez pedig a kastélyba bemenetel időzítésének viszonylagos szabadsága. Persze, kellenek a kulcsok, de hogy utána mennyi karddal vágunk neki, illetve a többi játékos lehetőségeit mennyire tudjuk felmérni, és ezáltal mennyire kockáztatunk, már csak rajtunk múlik. Számomra egyértelműen ez az érdekessége a játéknak, illetve a gyerekekkel kapcsolatban is ez egy izgalmas információforrás lehet személyiségről, gondolkodásról. Ez olyan szempontból egyértelműen gyerekjáték, hogy a felnőttek már kevésbé fogják szórakoztatónak találni, pontosabban a gyerekükkel való közös játék miatt ülhetnek le hozzá, nem pedig a társasjáték miatt. Azt hiszem, hogy számomra ez a határa annak, hogy mitől számít valami gyerekjátéknak, és mitől családinak. A rajzok viszont kimondottan tetszenek. 🙂

/A felvételek elkészítéséhez a játékokat a Keller & Mayer bocsátotta a rendelkezésemre./