2018-01-06 Szekeres Ferenc 0Comment

Az a helyzet, hogy megvan az első olyan társasjáték, amit minden szabályt betartva együtt tudunk játszani Boglárkával, aki most a három és fél évhez közelít. Sok játékkal játszottunk már együtt, pl. az imádott Smartgames sorozat jó néhány tagjával, és írtam is róla, hogy bőven társas élményt tudnak nyújtani az egyszemélyes feladványok is, de a most bemutatásra kerülő Katicabál az első, amit az elejétől a végéig minden szabály betartásával családilag együtt tudunk játszani.

Mutatom:

/A felvétel elkészítéséhez a játékot a Compaya bocsátotta a rendelkezésemre./

A játék legfontosabb jellemzőjét kell kiemelnem, ez pedig… Nem, nem a mágnesek, hanem a kooperativitás. Egyértelmű, hogy a sikerének ez a kulcsa (legalábbis nálunk). Szoktunk legózni Boglárkával, és ha úgy vesszük, az is egyfajta kooperatív társasjáték, együtt alkotunk valamit, mondhatni közös célunk van (eeeee, amik azért mégis elég különbözőek tudnak lenni :)), de a szabályrendszer folyamatosan változik, valójában nincsenek stabil keretek. A Katicabál jellegét tekintve ebben nagyon más, hiszen kereteket szab mind a kialakuló helyzeteknek, mind pedig a választható tevékenységeknek. Felnőttként ezt már megszoktuk, de a gyerekek nagyon jogosan kérdezik meg, hogy miért nem csinálhatják ezt vagy azt az adott játékban? Csak azért, mert a szabálykönyvben meg van fogalmazva? Na és??? Úgysem tudják elolvasni azt. 😛

Nem könnyű olyan szabályokat betartani, amiknek a saját szempontunkból, a saját logikánk alapján nem sok értelme. Ez igaz az esti időben lefekvésre (3, 12, 34 éves kor esetén is :)), arra, hogy piroson ne menj át, akkor sem, ha nem jön semmi, és pl. arra is, hogy bizony a legóházunkban akkor is együtt fogunk lakni az oroszlánnal, a malaccal, az ágyunkban pedig kacsa alszik. A Katicabál pedig meglátásom szerint azért zseniális, mert egyszerűen könnyű betartani a szabályokat. Első játszásra szerelem volt, és ha jól végiggondolom, szerintem tényleg ez az első társasjátékunk, amit hármasban mindenféle “csalás”, azaz bármilyen trükközés vagy szabálymódosítás nélkül le tudunk játszani, gyakorlatilag bármikor.

Én amúgy elég szélsőségesen betartom és betartatom a szabályokat, de az már látszik, hogy amikor Boglárkával játszunk, ezt rugalmasabban kell kezelnem, ráadásul a figyelme egy hosszabb játéknál nem tart ki (ezért szuper a Smartgames vonal, ott bármelyik feladvány után azt lehet mondani, hogy akkor most rakjuk el, ennyi elég volt mostanra). A Katicabálnál viszont sohasem fordult elő, hogy a játék vége előtt azt mondta volna, hogy fejezzük be, sőt, az amúgy teljesen haszontalannak tűnő lakomaasztalt is mindig használja, ahova természetesen a hangyák is meghívást kapnak.

Persze, nem lehet szó nélkül hagyni a nyilvánvalót sem, a mágnesek ügyes felhasználását. Felnőttként, minimális tudással is viszonylag gyorsan ki lehet következtetni, hogy melyik katica melyikkel fog összecuppanni, de ez egyáltalán nem rontja el a játékélményt, a gyereknek meg pláne nem érdekes ez, neki elég az a boldogság, hogy a katicák hol elfordulnak egymástól, hol pedig nem. Szóval mindent összevetve fantasztikus az egész úgy ahogy van, a kivitelezés, a téma, a szabályrendszer mind-mind kiváló!!!