2018-01-14 Szekeres Ferenc 1Comment

Kezd igazán jó lenni a helyzet itthon logikai játék, társasjáték fronton, Boglárka a 3,5 évével lassan ott tart, hogy már kicsit nehezebb (nyilván a korosztályán belül) játékokkal is próbálkozhatunk, a téli szünetben többhöz is volt szerencsénk, ezek közül most a Kukacvadászatot mutatom be.

/A felvétel elkészítéséhez a játékot a Keller & Mayer bocsátotta a rendelkezésemre./

Alapjáraton mind a “dobsz és lépsz” kategória, mind pedig a főleg memóriát igénybe vevő elemek inkább a gyerekjátékokhoz tartoznak. Azt tapasztaltam, hogy sokan talán le is nézik az ilyen jellegű játékokat, pedig szerintem ez egy nagyon fontos állomás. Amikor Boglárka először találkozott “dobsz és lépsz” játékkal, egyáltalán nem volt nyilvánvaló a számára, hogy mit kell csinálni. Pl. keresztül-kasul ment a táblán, és bár a számlálgatással nincs gondja, amíg senki sem mondta neki, hogy 1 lépés az bizony egy következő mezőre történik, addig nem is gondolt ilyesmire. 🙂 És a teljesen klasszikus párkeresős memóriajátéknál is vannak olyan szabályszerűségek, amikhez a tapasztalatok, tanulások során férünk csak hozzá. Szóval ezeket nem lenézni kell, hanem szükséges állomásként kell kezelni, mert sok-sok játék ezekből építkezés.

Mint például a Kukacvadászat. Ez a két klasszikus mechanika pedig remekül működik együtt, nagyon szép, mutatós, érdekes játék született belőle. Bevallom, engem teljesen elvarázsolt, amikor először játszottuk Boglárkával a Kukacvadászatot. A térbeli fészekfa, a kis madárkák, a nagy lapkák, a rajzok… Kirakod és már jó. 😀 Emellett pedig Boga azt is nagyon szépen megértette, hogy amennyiben két ugyanolyan fa van, és az egyik alatt nem találtunk kukacot, akkor a másik alatt biztosan van, és ez fordítva is igaz.

Ugyanakkor vallomással is tartozom. Nem a szabályok szerint játszunk. 🙂 De valójában csak egyetlen elemet, egyszerűen nem kompetitíven nyomjuk, hanem közösen gyűjtjük a kukacokat. Szóval mindössze annyi a cél, hogy mindet megtaláljuk, ami amúgy nem is olyan könnyű, én simán elfelejtem, hogy merre jártunk már, és merre nem… Amikor pl. már csak egyetlen nincs meg, hááááááát, jó eséllyel nem tudom megmondani, hogy melyik fatípus mögött van, Boglárkában jobban meg lehet bírni ezen a téren (is). 🙂 Persze így nincs semmiféle stressz, mert legfeljebb sokáig tart mindent összegyűjteni, és kvázi nem tudjuk elveszíteni a játékot, de ezt egyelőre nem érzem problémának. 😛 Fel lehet fogni egy ilyen relaxációs tevékenységnek, ahol gurítgatunk, lépegetünk, kukacra lelünk. És mindez szuper, főleg, ha a saját gyerekével játszik az ember. 🙂