2018-01-30 Szekeres Ferenc 1Comment

Az osztályomnak, amikor negyedikesek voltak, megmutattam a Vérfarkasos (konkrétan a Lupus in tabula kiadványt, de magyarul gyilkosos)  játékot, és persze, hogy nehogy bárki is kimaradjon, rögtön a teljes csapattal játszottuk. Ez több, mint 20 főt jelentett. Egyszerűen imádták. Állandóan azzal zaklattak, hogy játsszuk már. Én, bevallom, egyáltalán nem szeretem aktív résztvevőként játszani, de mint a játékot irányító, nagyon-nagyon érdekesek voltak azok a tapasztalatok, amiket ezáltal szereztem. És tanulságos is. Egy évvel ezelőtt pedig egy szilveszteri buliban felnőtt társaságban is inkább magamra vállaltam a “hang” szerepét, és figyeltem a kommunikációt.

Sokan nem tartják jogosnak az Avalon összevetését a klasszikus gyilkosos játékkal. Szerintem azért van alapja.

Mutatom:

/A felvétel elkészítéséhez a játékot a Gémklub bocsátotta a rendelkezésemre./

Nehéz ezt a típusú játékot bemutatni, hiszen az Avalont gyakorlatilag a játékosok közötti kommunikáció tölti meg igazán tartalommal. Persze van itt egy okosan kitalált rendszer, ami megszabja ennek kereteit.

Nyáron elég sokat játszottam az Avalonnal. Táborozni voltunk, és minden nap jó néhány parti lement. Ez, meg a 7 Csoda volt a sláger. Tudtam, hogy nagyjából milyen jellegű játék az Avalon, és bár korábban még nem játszottam vele, nem igazán reméltem, hogy tetszeni fog, részben a gyilkosos hozzáállásom miatt.

Mégis… Fantasztikus élmény volt. Nagyon jónak tartom azt a keretet, amit az Avalon biztosít. A szerepek egyszerűek, tehát nem az a része köti le az embert, hogy mit is kellene csinálnia, tud a lényegre koncentrálni, egymás meggyőzésére, átverésére. Ráadásul a 14+-os korosztály már alkalmas arra, hogy értelmesen érveljen, nem csak  “nekem ő nagyon gyanús” jellegű hozzászólásokkal kell versenyre kelni, mint ami a gyilkososban gyakran elhangzik. Azért, mert itt egyszerűen több információja van az embernek, és játékról-játékra van lehetőség a fejlődésre. Pl. az, hogy mikor hogyan szavazzuk meg vagy utasítjuk el a játékosok által indított küldetéseket, külön kicsi játék a játékon belül, és ezekből szépen épül fel egy játszma. A Merlin féle csavar pedig iszonyatosan jó, mármint, hogy tudom, hogy kiket kellene elkapni, azaz nem magunkkal vinni a küldetésre, de ezt nehéz úgy kommunikálni, hogy közben ne legyen nyilvánvaló az, hogy én vagyok Merlin. Hiszen a gonoszoknak az is jó, ha sikerülnek a küldetések, de Merlin lebuktatja magát.

A variánsok pedig tényleg jók. Alapjáraton azt mondanám, hogy elég sokáig nincs rájuk szükség, és egyáltalán nem kötelező használni őket, de úgy, hogy egy héten keresztül napi legalább 5 parti Avalon lement, volt értelme néha megszínesíteni a játszmákat a különféle karakterösszeállításokkal, meg a két szabályvariációval.

TETSZIK

+ Egyszerű szabályok, remek alapot biztosít ahhoz, hogy a játékosok kibontakozzanak, ütköztessék egymással érveiket.

+ Rövid játékidő.

+ Állandó “na még egyet” élmény.

SEMLEGES

* A megjelenés rendben van, stílusos, semmi extra, de funkcionális.

* Nagyon társaságfüggő a játékélmény az Avalon esetében. Ha csak egy olyan is van a csapatban, aki vagy a játékkal, vagy a többiekkel nem tud mit kezdeni, lőttek az egésznek. Ez persze sok semmiféle kommunikációt nem igénylő játékra is igaz, de amíg egy stratégiai játéknál legfeljebb csak megnehezíti más játékosok dolgát, itt gyakorlatilag ellehetetlenítheti egy passzív, vagy magát túlságosan előtérbe toló játékos.

NEM TETSZIK

– A nagy korkülönbség gond lehet. Teljesen másképpen működik felnőtt társasággal, mint amikor gyerekekkel játszik az ember. A felnőtt és gyerek társaság keveredése ezért nem ideális. Remélhetőleg senkinek sem okoz örömet, ha dumában le tud nyomni, egy 20 évvel fiatalabbat. Ugyanakkor remek alkalmakat teremt arra, hogy tanuljunk egymástól, figyeljük egymás gondolatmenetét.

– Mivel jó eséllyel több parti lemegy egymás után, kicsit benne van “az előző játszmában is hazudtál” érvelés veszélye, ami amúgy teljesen természetes, de néha zavaró tud lenni.