2017-03-20 Szekeres Ferenc 1Comment

Egyre ritkábban lep meg egy társasjáték, akár pozitív, akár negatív értelemben. Minden bizonnyal ez törvényszerű már csak a kipróbált játékok magas száma és viszonylag széles spektruma miatt is. Az viszont nem tudom, mennyire törvényszerű, hogy míg kezdetben mindenbe belekaptam, később kimondottan a nehezebb, összetettebb játékokat kerestem, most pedig, ha nem is teljesen elidegenedve a hevi kategóriától, inkább a könnyedebb, középnehéz társasokban keresem a kikapcsolódási lehetőséget. Aktuális bejegyzésem alanya a pehelykönnyű kategóriában indul, és sikerült komoly meglepetést okoznia. Amikor először találkoztam a Kingdominoval, akkor eléggé elnézően mosolyogtam a névválasztás, a dominós alapötlet és az elcsépelt birodalomépítős “tematika” miatt. Oké, Bruno Cathala…

2017-03-13 Szekeres Ferenc 6Comment

A For Sale-t kb. 1 éve próbáltam ki, és azóta már több alkalommal is szerencsém volt játszani vele. A kedvenc játéktípusom abból a szempontból, hogy nagyon egyszerű, gyors, de igen komoly mélységei vannak. Ugyanakkor a licitálás meg alapjáraton nem a szívem csücske. Mégis, ebben a játékban nincs bajom vele. Vagy csak beletörődtem, hogy nem remélhetek túlságosan eredményes szereplést, így nem is zavar. 🙂 A For Sale kipróbálása után egy dolog bosszantott csak rettenetesen, hogy sehol sem lehetett kapni. Ha meg egy-egy példány mégis felbukkant, annak ára szemöldökfelfuttatónak bizonyult. Az IELLO, és általuk a Compaya, viszont megoldotta mind a két problémát….

2017-02-27 Szekeres Ferenc

Amikor egy játéknak második, harmadik, sokadik változata jelenik meg, akkor az igen megosztó tud lenni. Bár az új felbukkanásával a régebbi verziók nem lesznek automatikusan gyengék, de tény, hogy a pénzben kifejezett értékük rohamosan csökken. Ez nyilván azokat érinti, akik az “elavult” változattal rendelkeznek, de közülük sem mindenkinek szempont ez, hiszen akinek nem fontos egy társas értékének alakulása, az továbbra is ugyanazzal az általa kedvelt játékkal rendelkezik, mint eddig. Aki pedig csak az új változat megjelenésekor gondolkodik el a vásárláson, annak könnyebb dolga van, vagy vesz egy korábbi kiadást olcsón, vagy megveszi az újat. Ignacy Trzewiczek, úgy tűnik, hogy utólag…

2017-02-21 Szekeres Ferenc 5Comment

Volt egy időszak, amíg valahogy nem futottam bele olyan játékba, ami igazán felvillanyozott volna. Sok tetszett, de kevésért tudtam igazán lelkesedni. Most meg többel is úgy jártam, hogy magasra csapott bennem a gyermeki lelkesedés lángja. Néhány hete próbáltam ki a RoboRally-t (az eredeti változatot), és bár igen furcsán alakult a parti, az alapkoncepció tetszett. Amikor megtudtam, hogy a Mechs vs. Minions is ilyen programozós alapokra felépített kooperatív játék, nem sokat haboztam a beszerzésével. A bő egy hét alatt beletett 7 játékalkalom (oktatópálya + 1-6. küldetés) azt jelzi, hogy kicsit rákattantunk Anettel. 🙂 Készítettem egy videót, ahol nagyjából bemutatom a játékot,…

2017-02-07 Szekeres Ferenc 2Comment

A Kanagawa az a játék, amit a külseje miatt vettem meg. Nem néztem meg, hogy mit tud, hogyan működik, egyszerűen tudtam, hogy ez jöhet. Aztán kipróbáltuk kettesben, négyesben is játszottam, és részemről a “kellemes” szó írja le legjobban, amit érzek iránta. Mechanikailag nem nagy durranás. Félreértés ne essék, teljesen korrekt, minden a helyén van, működik, de nem ez az a társas, aminek az újításaira elismerősen füttyent az ember. Természetesen nincs ezzel gond, mert azért kellően érdekes így is, vannak benne érdekes (de nem túl mély) döntési lehetőségek. A többieket is muszáj figyelni, de azért direkt konfrontáció nincs benne. Igen, mind…

2017-02-06 Szekeres Ferenc 5Comment

Már annyira megszoktam, hogy ne üljek le magas elvárásokkal egy-egy játékhoz, hogy legtöbbször nincs is az az izgatottság előlegbe, hogy húúúúúú, most milyen csodát próbálunk ki. Ez most nem jött össze, mert a Clank!-et nagyon vártam, rendesen tűkön ültem, hogy végre játszhassak vele. Amikor olvastam a szabálykönyvet, folyamatosan azt éreztem, hogy jójókezdjükmááááá!!!! Éreztem, hogy ajjajjj, veszélyes ez így, ebből lehet a nagy csalódás.  Annyira tetszett, hogy készítettem egy videót is. Ez most nem részletes szabálymagyarázat (bár így is hosszú lett), szóval sok részletet kihagytam. Talán ez az első ilyen nagyobb táblás videó, szóval szokatlan volt ilyen szempontból is, kicsit bele…

2017-02-02 Szekeres Ferenc

/Kísérlet következik, Anett először vállalta, hogy elolvasva a bejegyzésemet kiegészíti a saját gondolataival, észrevételeivel, fogadjátok szeretettel!/ A Tigris és Eufrátesz az a játék, amelynek a szabályát minden évben elolvasom néhányszor, de idáig elhúzódott a tényleges kipróbálása. Tudom, kicsit betegesen hangzik, de szeretek szabálykönyveket olvasni. No nem öncélúan, olyasmit, ami nem érdekel, nincs tervbe véve a kipróbálása, nem tanulmányozok. Az előbb említett játék viszont több, mint két éve folyamatosan a kipróbálandó társasok listájának elején várakozik. Ez idő alatt 4-5x biztosan elolvastam a szabálykönyvet, a belső-külső konfliktusokat már versbe szedve adom elő. Nehéz magyarázatot találni arra, hogy miért volt szükség ilyen hosszú…

2017-01-30 Szekeres Ferenc 8Comment

Gyakran merül fel bennem a kérdés, hogy mitől tematikus egy társasjáték. Tudom, hogy erre nincs egzakt meghatározás, és ahányan vagyunk, annyiféleképpen fogalmaznánk meg. Mégis, néha döbbenetes különbségek vannak a szemléletmódokban. Olvastam, hogy Michal Oracz, aki a Neuroshima Hex-et és a Theseus: The Dark Orbitot tervezte, nagyon tematikusnak érzi a saját játékait. Nyilvánvaló, hogy ő extrém mértékben benne van ezekben a világokban, és másképpen látja egy-egy lapka, kártya, faj képességeit, megjelenését. Én imádom mind a két társast, sőt a körítés is tetszik, de nem tudok rájuk másképpen gondolni, mint absztrakt játékokra. Tudom, hogy egyeseknek ez szitokszó, de az én világomban kitüntetett…

2017-01-24 Szekeres Ferenc 2Comment

Bár sajnos a Star Wars Monopoly, Rizikó, Labirintus, és hasonló “tematikus” adaptációk kimaradtak nekem, azért néhány FFG kiadványhoz volt már szerencsém a Csillagok háborúja franchise-zal kapcsolatban (Birodalom vs. Lázadók, X-Wing, Imperial Assault, Star Wars: The Card Game). Az teljesen világos, hogy mind a Star Wars jogainak a birtokosa, mind pedig az FFG, mint játékkiadó, arra törekszik, hogy profitot termeljen. Igen, ezek csúnya, gonosz vállalatok, akik minden erejükkel azon vannak, hogy a mi zsebeinket kiürítsék. Ezért lesz az utolsó mellékszereplőnek is előbb-utóbb saját filmje, és ezért fog még sok-sok játék (köztük társasjátékok) is megjelenni, ami ehhez az univerzumhoz köthető. Elképesztő, de…