2017-04-20 Szekeres Ferenc 1Comment

A szoliter, mint egyszemélyes logikai feladvány, néhányszáz éves múltra tekint vissza. Nagyon egyszerű mechanikával operál, gyakorlatilag csak annyi a szabály, hogy egyik bábuval (kővel, tüskével) átugrunk egy másikat (amennyiben mögötte üres hely található), és az átugrott bábut le kell venni. A cél, hogy az előre elrendezett kezdőállásból az ugrálások során minél kevesebb (lehetőleg egyetlen) bábu maradjon a táblán. Ennek a (magányos) játékmenetnek a felhasználásával született meg a Békaharcos, ami valóban társasjáték lett. Így fest: https://youtu.be/tPse7-zUnX4 Érdekes elem, hogy miközben a legelső lépés során gyakorlatilag mindössze 4 béka közül választhatunk, az egyre több üres mező kialakulásával a lehetőségek száma bővül, majd…

2017-04-18 Szekeres Ferenc

A társasjátékos licitálásnak már számos fajtájával találkoztam, és nagyon érdekes területnek tartom, mert a legapróbb változtatások is nagy hatással vannak a játékmenetre. Pl. hogy van paraván vagy nincs, azaz, hogy nyilvános-e a vagyonunk pillanatnyi helyzete, vagy az összeg, amit licitálásra szánunk, ismert-e a többiek számára, vagy majd csak az összevetés pillanatában derül ki minden. A Jórvík licitmechanikája az egyik legkíméletlenebb, amivel találkoztam. Minden nyilvános, minden kiszámolható, tervezhető… már ha a többi játékos terveit, gondolkodásmódját jól olvassuk. 😛 Mutatom a videót, aztán kifejtem a véleményemet. https://youtu.be/oofb3vMQIvo Szóval az a helyzet, hogy többrétű ez a licitálás, mert egyrészt számos helyen zajlik, másrészt…

2017-04-13 Szekeres Ferenc 1Comment

Mire kapcsoltam, már nem lehetett előrendelni esseni átvétellel a Hanamikojit. Egy kicsit szomorú voltam, hogy lemaradtam a lehetőségről, de azért valahogy csak túltettem magam a dolgon, és már azzal a gondolattal is megbarátkoztam, hogy esetleg sohasem fogok játszani vele. Nem nagy szavak ezek, sokezer játék van, amire ugyanez a sors vár. Végül, mikor már nem kerestem a Hanamikojit, ő talált meg engem. 😛 Na szóval… Kyoto, gésák, művészet, szépség, hódítás… jól hangzik, mi? 😉 Mutatom: https://youtu.be/cUjuCGkbwdA A játék megjelenése szerintem tényleg áraszt valamiféle méltóságot, kecsességet, kellemes hangulatúak a képek, jó minőségűek a játékelemek. Nagyon elegáns, gyakorlatilag 21 számozott kártya az…

2017-04-10 Szekeres Ferenc

Azok, akik szívesen foglalkoznak a társasjátékokkal és az összetettebbeket sem vetik meg, minden bizonnyal nagyon hamar találkoznak az Agricolával, ha más nem, legalább említés szintjén. Idén 10 éves ez a gazdálkodós gémerklasszikus, tavaly pedig megérkezett az új kiadása, többek között magyarul is. A szabályrendszer nem a legegyszerűbbek közé tartozik, így próbáltam olyan arányokat kialakítani a felvételezésnél, ami emészthető hosszúságot, nem teljes szabályismertetést, de egy kicsit részletesebb áttekintést jelent. Ilyen lett: https://youtu.be/8-FXEYt_otM Az Agricolával kapcsolatban sokat változott a viszonyom. Egy időben kimondottan nem szerettem. A tematika most sem áll nagyon közel hozzám, a társassal viszont nagyobb barátságban vagyok. Már látom azokat…

2017-04-06 Szekeres Ferenc 2Comment

Imhotep Ha be kellene lőni, hogy milyen játékok fekszenek nekem a legjobban, egyértelműen a családi sáv középső/felső rétegét jelölném ki. Ez az a kategória, aminek már összetettebbek a szabályai, de nem kellemetlenül megterhelőek, illetve a játékmenetekre is a némi véletlenszerűséggel, szerencsével megspékelt stratégiai, taktikai lehetőségek jellemzőek. Ezekben ráadásul sokszor még a játékosok közötti interakció is magas, az persze kérdéses, hogy ez kinek pozitívum és kinek nem az. Az Imhotep számomra valahogy minden szempontból ideális. Megfelelő mennyiségű, összetettségű szabály, gyors játékmenet, erőteljes egymásra hatás a játékosok között, látványos megjelenés. Ez utóbbi érdekes, mert gyakorlatilag semmi extra nincs benne, a grafika nem…

2017-04-03 Szekeres Ferenc 1Comment

Szabadulás Cartagena börtönéből! A Cartagenaval nem az újkori gémerségem hajnalán találkoztam. Már tapasztaltabb szakaszomban futottam bele, és már akkor nagyon lelkesen ajánlgattam ismerőseimnek, mert bár nem világmegváltó kis játék ez, de egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Imádom azokat a társasokat, amelyeknek pár percben ismertethető szabályrendszere komolyabb taktikázási lehetőségeket rejt. A Cartagena ilyen, ráadásul jól működik különböző játékosszámmal (igaz, 5 fővel nem próbáltam még). Kettesben, hármasban jóval kiszámíthatóbb, négyesben eléggé megváltozhatnak a lehetőségek, mire újra sorra kerülünk, bájosan kaotikus. 🙂 Új kiadás! Több, mint 15 éves játékról beszélünk, ami megélt már néhány kiadást. Most van egy új, többek között magyar, kiadás, mutatom…

2017-03-27 Szekeres Ferenc

Amikor eldöntöttem, hogy ki szeretném próbálni A Csillagvizsgáló Rejtélyét, tudtam, hogy videót is szívesen készítenék róla. Abban viszont nem sok tapasztalatom van, hogy hogy lehet egy ilyen jellegű játékot úgy bemutatni, hogy ne rontsam el senkinek sem a felfedezés élményét. A videók készítésekor általában nem sokat kell gondolkodnom a mondandómon, hiszen nagyrészt szabályról van szó, legfeljebb valami értelmes nyitó- és zárószövegre van szükség, ami vagy összejön, vagy nem. Itt viszont gyakorlatilag nincs is szabály, szóval többet kell foglalkozni a tartalommal. Így sikerült: https://youtu.be/ylDtqhsAhiE Aznap, amikor Anettel beterveztük a szabadulószobás élményt, mondtam neki, hogy nyugodtan intézze még, amit akar, mert addig…

2017-03-20 Szekeres Ferenc 1Comment

Egyre ritkábban lep meg egy társasjáték, akár pozitív, akár negatív értelemben. Minden bizonnyal ez törvényszerű már csak a kipróbált játékok magas száma és viszonylag széles spektruma miatt is. Az viszont nem tudom, mennyire törvényszerű, hogy míg kezdetben mindenbe belekaptam, később kimondottan a nehezebb, összetettebb játékokat kerestem, most pedig, ha nem is teljesen elidegenedve a hevi kategóriától, inkább a könnyedebb, középnehéz társasokban keresem a kikapcsolódási lehetőséget. Aktuális bejegyzésem alanya a pehelykönnyű kategóriában indul, és sikerült komoly meglepetést okoznia. Amikor először találkoztam a Kingdominoval, akkor eléggé elnézően mosolyogtam a névválasztás, a dominós alapötlet és az elcsépelt birodalomépítős “tematika” miatt. Oké, Bruno Cathala…

2017-03-13 Szekeres Ferenc 6Comment

A For Sale-t kb. 1 éve próbáltam ki, és azóta már több alkalommal is szerencsém volt játszani vele. A kedvenc játéktípusom abból a szempontból, hogy nagyon egyszerű, gyors, de igen komoly mélységei vannak. Ugyanakkor a licitálás meg alapjáraton nem a szívem csücske. Mégis, ebben a játékban nincs bajom vele. Vagy csak beletörődtem, hogy nem remélhetek túlságosan eredményes szereplést, így nem is zavar. 🙂 A For Sale kipróbálása után egy dolog bosszantott csak rettenetesen, hogy sehol sem lehetett kapni. Ha meg egy-egy példány mégis felbukkant, annak ára szemöldökfelfuttatónak bizonyult. Az IELLO, és általuk a Compaya, viszont megoldotta mind a két problémát….

2017-02-27 Szekeres Ferenc

Amikor egy játéknak második, harmadik, sokadik változata jelenik meg, akkor az igen megosztó tud lenni. Bár az új felbukkanásával a régebbi verziók nem lesznek automatikusan gyengék, de tény, hogy a pénzben kifejezett értékük rohamosan csökken. Ez nyilván azokat érinti, akik az “elavult” változattal rendelkeznek, de közülük sem mindenkinek szempont ez, hiszen akinek nem fontos egy társas értékének alakulása, az továbbra is ugyanazzal az általa kedvelt játékkal rendelkezik, mint eddig. Aki pedig csak az új változat megjelenésekor gondolkodik el a vásárláson, annak könnyebb dolga van, vagy vesz egy korábbi kiadást olcsón, vagy megveszi az újat. Ignacy Trzewiczek, úgy tűnik, hogy utólag…