2017-06-23 Szekeres Ferenc

Nos… Vége a tanévnek. Kicsit nehéz elhinni. 🙂 Persze még vár rám egy hétnyi táborozás, így pihenésről egyelőre nincs szó, de mégis, az iskolai rész lezárult. Kihívásokkal teli év volt, rengeteg új dolog várt rám, először voltam ötödikes osztályfőnök, hatodikban először tanítottam, Anett újra munkába állt, Boglárka elkezdett óvodába járni, és még sok egyéb hivatásbeli és családi történés van a hátam mögött, amire érdekes, tanulságos, szomorú, örömteli visszatekinteni. Szabadidőből talán minden eddiginél kevesebb volt, és valahogy minden eddiginél több dolgot próbáltam ebbe belepakolni. Változó sikerrel. Kaptam olyan visszajelzést, miszerint sajnálatos, hogy a személyesebb hangvételű bejegyzések száma (és jellege) drasztikusan csökkent….

2017-06-19 Szekeres Ferenc

Nem, nem igazán szeretem a memóriajátékokat. Bár, mintha az rémlene, hogy gyerekkoromban szívesen fordítgattam és keresgéltem a képpárokat. Nem tudom, mely ponton fordult ez át, de gyanítom, az történhetett, hogy egyre ügyetlenebbnek éreztem magam a játszótársakhoz képest, és úgy döntöttem, inkább kerülöm a főleg ilyen elemeket használó társasjátékokat. Biztosan mindenkinek van olyan tulajdonsága, amit rosszabbnak állít be, gyengébbnek érez, mint amilyen valójában. Én az emlékezőképességemmel vagyok így. Gyakran kiderül, hogy nem olyan rossz, mint amilyennek én gondolom (vagy gondolni szeretném :)). Mégis, azok a játékok, amelyekben meg kell figyelni valamit, és rövid időn belül számot kell adni ezekről a dolgokról,…

2017-06-12 Szekeres Ferenc

A nálam csak néhány évvel fiatalabb Abalone teljesen lenyűgözött, amikor sok-sok évvel ezelőtt először volt szerencsénk egymáshoz. Iskolai környezetben történt ez, és tulajdonképpen a gyerekekkel együtt fedeztem fel szépségeit. Lehet, hogy sokak számára furcsa lehet megjelenésről, kivitelezésről beszélni, pedig az absztrakt játékoknál is fontos kérdés ez. Az Abalone letisztultsága mind külsőre, mind belsőre kiemelkedő. Olyan, amit jó kézbe venni, és bizony az egyszerű szabályrendszer komoly mélységeket rejt, amelyek nem néhány játék alatt bukkannak fel, meg kell dolgozni értük. Mutatom: https://youtu.be/WeF6cI-q7oc Bevallom, nem is nagyon tudok mit hozzátenni, mert ez valójában az a kategória, amit valaki vagy szeret, vagy nem, ritkán…

2017-06-07 Szekeres Ferenc 1Comment

Nos, itt a tanév vége, és sűrű, mint mindig. Vagy sűrűbb, mint valaha? Gondolom minden évben az aktuális időszak tűnik a leghúzósabbnak. Szóval sok a teendő, ezáltal a szabadidő is korlátozottabbá válik, ami meg rendelkezésre áll másképpen hasznosul a megszokottakhoz képest. Az utóbbi jó néhány hétben sikerült a heti két bejegyzést/videót tartani, ami a lehetőségeimet tekintve önmagában is csoda (én mindenképpen annak élem meg :)). Nem hiszem, hogy a következő 1 hónapban ez tartható lesz. Lehet, hogy nem mindig látszik, de időigényes, sőt, körülményigényes a videókészítés. A vágás egyébként már egészen kényelmes (csak hosszú), azzal (kis túlzással), bármikor el lehet…

2017-06-01 Szekeres Ferenc 1Comment

2015-ben nagyot szólt Bruno Cathala és Antoine Bauza közös csodája. Hihetetlenül népszerű lett a 7 Wonders Duel, a polcokról villámgyorsan elkapkodták a kikerülő példányokat, az emberek virtuálisan sorban álltak az előrendelések rendszerében. Aztán én már nem is emlékszem, hogy mennyire volt meglepő a hír, de bejelentették, hogy jön magyarul, és a nép örvendezzék vala. Az amúgy gyönyörű, hogy a boardgamegeek.com top 10-es listájának több, mint fele kapható (vagy kapható lesz) magyar kiadásban. Ja, és akinek olyan sületlenségek hagyják el a billentyűzetét, neadjisten az ajkait, hogy minek nyelvfüggetlen játékot magyarul megjelentetni, az minden bizonnyal nem érti ezeknek a jelentőségét. Csak mert…

2017-05-29 Szekeres Ferenc 1Comment

A tanév elején volt egy közös tantestületi kirándulásunk, továbbképzésünk, és egyértelmű volt számomra, hogy bedobálok a táskámba néhány társasjátékot, olyan nincs, hogy nem kerül elő legalább 1-2 közülük. Beraktam az Agent Undercovert is, mert egyrészt nagyon kíváncsi voltam rá, másrészt meg az ilyen jellegű játékokhoz ritkán jön össze nagyobb társaság, így ezt jó alkalomnak éreztem. Szabálykönyv alapján nem voltam benne biztos, hogy ez valóban jól működik-e majd, de abban biztos voltam, hogy nagyon társaságfüggő lehet egy ilyen játék sikere. Mutatom: https://youtu.be/DhSOGSxNoJE Szóval én felnőttek, pedagógusok között próbáltam ki, úgy gondoltam, hogy egy kommunikációra épülő társas talán nem okoz majd gondot…

2017-05-25 Szekeres Ferenc

Hogy mennyire fontos, hogy egy társasjáték jól nézzen ki? Nos… Bevittem az osztályomba Szöllősi Péter újonnan megjelent kártyajátékát a Catz in the Townt, avagy a Macskajátékot, gyorsan odacsalogattam pár gyereket, majd amikor kibontottam a dobozt, percekig tartó sikongatásban volt részem, hogy úúúúúúúdecukicicáááááááák!!! Na, szóval a ráhangolódással sokat már nem kellett foglalkoznom, a szabályokat pedig pillanatok alatt elsajátították. Íme: https://youtu.be/lWd7LMxK7G0 Amikor még csak a szabálykönyvet olvasgattam, elgondolkodtam azon, hogy mennyire necces ez az egymástól elvétel. Végül a játszmák során semmi gondot nem okozott. Szerintem az a kikötés miatt, ami okán csak akkor lehet lapot vinni más elől, ha azzal ki tudsz…

2017-05-22 Szekeres Ferenc 3Comment

Amikor először játszottam a Terraforming Marssal, akkor azt írtam fel magamnak, hogy nagyon korrekt társas, de nem szerelem első játszásra. Eltelt fél év, megjelent magyarul (A Mars terraformálása néven), most rövid időn belül (1 hét alatt) 4 játszmát is beletettem, és ezt-azt másképpen látok már… No de ne szaladjunk előre. Elkészítettem az eddigi leghosszabb videómat. 😉 https://youtu.be/Pn97fYL1RzU Az ilyen összetettségű játékok esetében nem terveztem, hogy ennyire részletesen mutatom be őket, és bizony még hiányzik is a rutinom ehhez. Azért elég más egy baráti társaságnak szabálymagyarázni, mint egy felvételen. Olyan 90%-os lefedettségűnek mondanám így a szabályismertetést. Szerintem egy videó sem alkalmas…

2017-05-18 Szekeres Ferenc 1Comment

Mindig is utáltam a ranglistákat, főleg a nehezen mérhető kategóriákban. Márpedig egy társasjáték milyenségét egyszerűen nem lehet egzakt módon meghatározni. Ezért is óvakodtam attól, hogy saját ranglistát állítsak fel, pedig az ilyen szubjektív dolgokba még csak bele sem lehetne kötni. Mármint persze, lehetne, de minek. 🙂 Ugyanakkor, még ha nincs is TOP 3, 10, 100 listám, azt nyugodtan kijelenthetem, hogy amennyiben lenne, a Dominion család előkelő helyen szerepelne rajta. Azért írom családnak, mert 2 alapdobozon túl jó néhány kiegészítő is megjelent hozzá, ez tulajdonképpen értelmezhetetlenül sok lapot jelent. A magas kiegészítő szám már csak azért is döbbenetes, mert egyetlen dobozban…

2017-05-15 Szekeres Ferenc 1Comment

Amikor tavaly elért a hír, hogy fiatalabb, de mégis nagyobb testvére lesz a Patchworknek a Cottage Garden személyében, azonnal felírtam a kívánságlistámra. Ugyan Essenből nem intéztem magamnak példányt, de amint itthon előrendelhető volt, már kattintgattam is. Aztán jött a szomorú hír, hogy volt némi ügyetlenkedés a gyártás során, ami hibás táblát eredményezett. Ajánlottak megoldást, de matricákkal kellett korrigálni a táblát. No, ehhez nekem semmi kedvem nem volt, így nehéz szívvel, de lemondtam a rendelést… Így aztán különösen megörültem, amikor kiderült, megjelenik magyarul Virágoskert néven. Jelentem, ez a kivitelezés hibátlan. 🙂 Maga a játék így néz ki: https://youtu.be/LgbLIVS8OPQ A Virágoskert szabályai némileg…